2008. szeptember 19., péntek

Projekt K40


A "Projekt K40" kiállítás az Építész Szakkollégium, a Társadalomelméleti Kollégium, és a barcelonai OSA építésziroda több éves, a hányattatott sorsú, híres-hírhedt Király utca 40. szám alatt álló ház megmentéséért, és kollégium-kultúrközponttá változtatásáért folytatott harcát mutatta be.




A majd két éves folyamat sikereit, kudarcait és fontosabb állomásait vette sorra a kiállítás. A megnyitón

Kemény Vagyim

volt TEK-es , a Café Bábel szerkesztője, a VersMetró egyik szervezője beszélt a kulisszák mögött zajló egyeztetésekről, alkukról, amelyeknek köszönhetően meglepően közel jutott a terv a megvalósuláshoz.
Kiemelendő és tanulságos a projekt párhuzamos fejlődése tervezési és érdekegyeztetési szinten.

A kiállítás 2008. április 25-től május 9-ig volt látható.

"Két héttel ezelőtt kezdték el bontani a VI. kerületben a Király utca 40. alatti, Hild József tervei alapján épült bérházat, a VII. kerület által kiadott bontási engedély alapján. Számos civil szervezet, Bozóki András kulturális miniszter és Demszky Gábor főpolgármester tiltakozása ellenére a bontást nem állították le."

"A Király u. 40. esete tehát a magyar hatóságok tehetetlenségét mutatja, és azt, hogy ma Magyarországon egy önkormányzat úgy bonthat jogellenesen a világörökség védőzónájában, műemléki védettségű területen, hogy annak sem politikai, sem hatósági, sem büntetőjogi következménye nincs."